|
|||
Széleskörű szakmai állásfoglalás az őshonos emlősfajaink megőrzéséértKözzétette: root 2016. 05. 09. Olvasottság:8788 Egy hónappal ezelőtt, 2016. április 1-3. között tizedik alkalommal került megrendezésre Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia (MTBK) soron következő eseménye, mely ezúttal műhelytalálkozó volt. Az esemény Mórahalmon hívta seregszemlére a Kárpát-medencében őshonos emlősfajokkal foglalkozó kutatókat, gyakorlati természetvédelmi szakembereket, döntéshozatali szervek képviselőit, összesen mintegy 150 érdeklődőt. Az esemény egyik szervezője a Magyar Biológiai Társaság volt. A nyitó előadások a hazai emlősfajok védelmének történetét valamint a Kárpát-medence emlős-fajgazdagságának holocénben bekövetkező változásait mutatták be, amely megalapozta a másfél nap sűrű és tartalmas szakmai programját. A továbbiakban, hat szekcióban, összesen 38 előadást hallgathattak meg, továbbá 31 posztert tekinthettek meg a jelenlévők. A résztvevő szakemberek és érdeklődők fajvédelmi programok, faunisztika, ökológia, kutatási módszertan, természetvédelmi kezelések, valamint gazdasági és társadalmi vonatkozások témakörei köré rendezve mutatták be és vitatták meg az emlőskutatás számos kiváló hazai és külföldi eredményét, kérdését és gyakorlati természetvédelmi problémáját. A szakmai program két műhelymunkával zárult a denevér-monitoring, valamint a vadbiológia és természetvédelem kapcsolata témakörében. A szakmai tapasztalatcsere az előadásokat követően a konferencia mindkét estéjén szociális program keretei között folytatódott. A konferencia harmadik napján pedig lehetőségük nyílt a résztvevőknek bepillantani a délvidéki földikutya élőhelyét alakító, ám jelenleg sajnos leginkább veszélyeztető körülményekbe, a faj határ-menti élőhelyére szervezett szakmai kirándulás keretében. A(z) Állattani hírek rovat összes cikke:2023. 03. 06. Meghívó 2023. 02. 24. Meghívó 2023. 01. 13. Meghívó 2022. 12. 12. MEGHÍVÓ 2022. 10. 29. Kiskertes kertészkedés kérdőív 2022. 10. 26. MEGHÍVÓ 2022. 10. 24. Év Rovara 2023 szavazás 2022. 10. 03. MEGHÍVÓ 2022. 07. 31. Meghívó: Az eurázsiai hód Magyarországon egykor és most 2022. 04. 04. MEGHÍVÓ |
|||
Ideart Az oldal 110 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég
|